Vígjátékkal zárunk a Csajághy Téli Pavilon
Szenzációs előadást láthattunk tegnap a Halász Gedeon Eseményközpontban. A Téli Pavilon utolsó előadása a Csoportterápia című musical comedy volt.
Köszönjük, hogy eljöttek!
KEREK ÉVFORDULÓT ÜNNEPEL IDÉN A MAGYAR TAVAK FESZTIVÁLJA
(Sajtóközlemény, 2023.05.25.)
A Magyar Tavak Fesztiválja 2023 nyarán ismét színes programokkal várja a közönséget mindhárom helyszínén: a Velencei-tónál, a Tisza-tónál és a Balatonnál. Hazánkban egyedülálló a Debreczeni Ildikó által megálmodott, a Tisza-tónál idén már éppen egy évtizede futó fesztivál, amely ebben az évben is mindhárom nagy tavunknál elérhető lesz.
A Magyar Tavak Fesztiválja évről évre egyre több látogatót vonz, sikerének kulcsa igen egyszerű: kiviszi a klasszikus zenét a természetbe, mindezt sporttal kombinálja, így egyszerre szolgálja a kultúra, a mozgás, a fenntartható fesztiválozás és a természetvédelem fontos ügyét. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a vízparton, a szabad ég alatt élvezhetjük a kultúrát madárcsicsergés és a természet nyújtotta gyönyörű kulisszák között.
Idén tehát újra találkozik a zenei élmény és a természetben való mozgás öröme a „Természet Operaháza” néven is emlegetett rendezvénysorozaton, ahol izgalmas programkavalkád fogadja a látogatókat. Operagála, koncertek, csónakos és kerékpáros túra, családi nap, főzőverseny kínál tartalmas kikapcsolódást az érdeklődőknek.
- Idén szinte minden kulturális rendezvényre árnyékot vet a forráshiány. Ez a probléma a Magyar Tavak Fesztiválját is érinti. Kevesebb pénzből tudunk gazdálkodni, ezért néhol változtatnunk kellett a korábban eltervezett műsorfolyamon. Lesz néhány újdonság annak érdekében, hogy tartani tudjuk az eltelt tíz év alatt tőlünk megszokott színvonalat, de csak a forma változik, a minőség nem – hangsúlyozta Debreczeni Ildikó fesztiváligazgató.
A kulturális értékek mellett a Fesztivál társadalmi felelősségvállalása is jelentős, hiszen felhívja a figyelmet a környezet védelemére az egészséges életmódra és a fenntarthatóság jelentőségére. Többek között a Tisza-tónál elültetik a fesztivál fáját, ezzel is az összefogást erejét szimbolizálva, bemutatják a PET kupások kitartó és tiszteletreméltó munkáját, melyet a tó vizének megtisztítása érdekében évek óta végeznek. A szervezők törekvése, hogy a rendezvényeken minden résztvevő figyelmét ráirányítsák az ember és a természet harmonikus kapcsolatának szükségszerűségére. A Magyar Tavak Fesztiválja innovatív, értékteremtő és környezettudatos rendezvénysorozatként egyszerre támogatja az emberek egészség- és környezettudatosságát, valamint elégíti ki minőségi kultúra iránti igényüket.
A három tavat összekapcsoló rendezvénysorozat a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásának köszönhetően a Velencei-tónál startol június 30-án. Pénteken este 20 órakor a kápolnásnyéki Csajághy Laura Színpadon gálakoncert várja a zene és a természet szerelmeseit. Az est fellépő művészei Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, Rab Gyula, Tóth Vera, ifj. Sárközi Lali és zenekara, valamint az Urbán Verbunk, rendezője Novák Péter lesz. Idén a Velencei-tavi gálaest nyitánya annak a nagyszabású jubileumi eseménynek, amellyel a 10 éve a Tisza-tónál útjára indított fesztivál születésnapját ünneplik.
Július 28-án Tiszafüreden folytatódik a programsorozat. Pénteken délelőtt 11 órakor a Polgármesteri Hivatal előtti téren látványos megnyitóval, immáron tizedik alkalommal tárja ki kapuit a különleges fesztivál. Ujvári Imre polgármester úr megnyitja és útjára engedi az idei év fesztiválját a Tisza-tónál. A műsorban közreműködik Miklósa Erika, Rab Gyula, Harazdy Miklós, valamint a Tiszafüredi Mazsorettek és a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar. A szervezők visszaforgatják az idő kerekét, és izgalmas időutazás keretében idézik fel az eltelt 10 év eseményeit.
Július 29-én, szombaton színes programokkal várják a fesztiválozókat a Morotva-félszigeten, ahol a nap folyamán koncertet ad mások mellett Miklósa Erika és a Csík Zenekar. Számtalan programmal ünneplik majd a kerek születésnapot. Az összes rendezvényelemmel találkozhat a közönség, amelyet az elmúlt 10 év során a szívébe zárt, és természetesen a finom ételek sem maradnak el: az idei Családi TÓ’Piknik alkalmával neves költőnk, Petőfi Sándor kedvenc ételét kóstolhatják az érdeklődők. Lesz Boat D’Opera csónakos és Tour D’Opera kerékpáros túra, családi nap és zenés mulatság. A reggeltől késő estig tartó vidám forgatag nagyszerű szórakozást kínál minden korosztály számára.
Jegyek elérhetők a jegy.hu oldalon
A Magyar Tavak Fesztiválja idei programsorozata augusztusban a Balatonnál, Tihanyban zárul majd. A három fesztivál természetesen egymástól függetlenül is látogatható, de sokan rendszeres visszatérők immáron mindhárom helyszínen. Bővebb információ a Magyar Tavak Fesztiválja honlapján, valamint Facebook oldalán található.
Egy vígjáték lesz a folytatás
2023. június 4-én egy vígjátékot láthatnak a Csajághy Pavilon színpadán a Halász Gedeon Eseményközpontban. A két részes CSOPORTTERÁPIA című musical comedy hat vadidegen, három férfi és három nő csoportterápiás élményét mutatja be. Kezdetét venné az analízis annak rendje és módja szerint, azonban egy apró hiányosság hátráltatja a dolgok szokásos menetét. Hol lehet az orvos?
A váratlan fordulatokban, felismerésekben és mulatságos epizódokban bővelkedő történet során további kérdések merülnek fel. Milyen problémákkal küzd egy operaházi balett-táncos, meddig lehet bírni 10 méterrel a felszín alatt a jeges Dunában búvárfelszerelés nélkül vagy, hogy mi történt Velencében ’85 nyarán…
Fülbemászó dallamok és sziporkázóan szellemes szövegek röpítik a nézőt a mjuzikelkámedi felhőtlen, kacagtató, fényesen csillogó világába, ami ez esetben nem más, mint a Piróth Gyula Művelődési Ház II/6-os terme egy esős csütörtök délutánon.
Vígjáték a lélekről, esendőségről, vágyakozásról, útkeresésről… azaz rólunk.
Szereplők:
(a színre lépés sorrendjében)
Jetti: Molnár Gyöngyi
Ervin Iván: Pál Tamás
Trixi: Balázs Andrea
Sziszi: Krajnik-Balogh Gábor
Lajos: Nagy Balázs
Natasa: Csáki Edina
Koreográfus: Bakó Gábor
Zenei vezető: Borbás Erika és Nyitrai László
Rendező: Tasnádi Csaba
Jegyár: 3000 Ft
Jegyek elérhetők a jegy.hu oldalon: CSOPORTTERÁPIA
Helyszíni jegyvásárlás kizárólag az előadás napján, közvetlenül az előadás előtt lesz lehetőség.
Trailer: youtube.com
Csodálatos Nyitnikék évadnyitó
Fergeteges színházi élményben lehetett része annak, aki velünk tartott tegnap este a Csajághy Pavilonban. Köszönjük a hatalmas érdeklődést, nem is nyithattuk volna jobban az idei évadot. Örömmel jelentjük, hogy a Nyitnikék programsorozat keretében mindegyik helyszínünk megnyitotta kapuit közönségünk és a mi nagy örömünkre egyaránt! Kövessenek bennünket, készülünk meglepetésekkel.
A nő, ha elmúlt negyven...galéria
Fotók: Kőmíves András
Nyitnikék - Évadnyitó Csajághy Pavilon előadás a Halász Gedeon Eseményközpontban
’A NŐ, HA ELMÚLT NEGYVEN…’
képzeletszínházi előadás és beszélgetés avagy emberi sorsok és játszmák - ahogyan a nők látják.
"Biztos mindenkinek ismerős, ha a saját véleménye nagyon eltér a saját – adott esetben fél órával ezelőtti – véleményétől, csak mert közben egy másik szerepbe került, és már nem az anyukáját kell győzködnie ugyanarról, hanem a gyerekét. Nyilván néha nagyon nehéz nevetni ezeken a helyzeteken, de egy sötét nézőtéren simán lehet úgy csinálni, mintha ez nem rólunk szólna, hanem másokról.
A fergeteges előadás gyorsan magával ragadja az embert, az elragadtatottság állapotában viszont nehéz színlelni, így a röhögés feloldja azokat a gátlásokat, amik ezekben a helyzetekben rakódnak ránk. Janikovszky Éva azonban túl jó megfigyelő, a megengedő humor nem fedi el, hogy ezek bizony mi vagyunk. Szóval ez valami felszabadító röhögés, amiből kevés van az életünkben, miközben minden más módszer hatástalannak tűnik az élet nagy kérdéseinek kezelésére.”
Áldott Húsvétot kívánunk!
Szenzációs Csajághy Pavilon zárón vehettünk részt szombat este
Köszönjük, hogy eljöttek!
Megjelent cikk: magyarnemzet.hu
Volt egy kis Kalamajka az Eseményközpontban
Köszönjük, hogy eljöttetek és köszönjük ismét a Hadart Színháznak ezt a remek előadást.
Maga nős ember vagy boldog? - kérdezték a színpadon.
Nem maradhatott el Oszvald Marika cigánykerekezése, a Jaj cica, eszem azt a csöpp kis szád és az állva taps sem a kápolnásnyéki operettgálán.
Forrás: feol.hu
Hamarosan kezdetét veszi a Csajághy Téli Pavilon
A Csajághy Őszi Pavilon idei utolsó előadását november 19-én este 19 órától Dallamok Varázsában címmel tekinthetik meg az érdeklődők a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban. Azonban az operettgála után, decemberben sem hagyja színvonalas előadások nélkül közönségét a színpad: december 10-én veszi ugyanis kezdetét a Csajághy Téli Pavilon előadássorozata.
A téli repertoár keretében december 10-én a Kalamajka a kastélyban című zenés, mesejátékot tekinthetik majd meg kicsik és nagyok. A darab során a fiatalok Csipkerózsika hatalmas ünnepségére utazhatnak, ahová az összes mesehős meghívást kap, kivéve a mesék gonosz szereplőit. Szörnyella de Frász emiatt pedig égtelen haragra gerjed, és olyan akadályt gördít az ünnepség elé, ami még a Mikulás érkezését is fenyegeti. A gyermekdarab után, december 17-én Karácsonyra várva címmel a Mária Evangéliuma és Isten pénze című darabokból, valamint a Godspell című musicalből csendülnek fel a legszebb és legnépszerűbb dallamok egy felvonásban a Pesti Broadway Musical Stúdió növendékei és a sztárvendégek előadásában. Fellép többek között Frankó Tünde, Vágó Zsuzsi, Szabó P. Szilveszter és Csiszár István is.
Telt házzal indult a Csajághy Őszi Pavilon idei évada
Október 15-én Csányi Sándor egyszemélyes vígjátékával vette kezdetét a Csajághy Őszi Pavilon idei szezonja a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban. A Hogyan értsük félre a nőket? című előadás nézői számos kérdésre kaphattak választ az együttélés nehézségeiről, szépségeiről és örömeiről. A hetven perces darab során összesen nyolc különböző karakter elevenedett meg a színpadon, ezzel is garantálta a Jászai Mari-díjas érdemes művész a stand up comedy elemekkel fűszerezett előadásának sikerét. A Csajághy Őszi Pavilon 2022-es évadának nyitóelőadása telt ház mellett zajlott szombaton este az Eseményközpontban. A színpad következő előadására október 29-én kerül sor, akkor a Kiserdei Krimi Kaland című interaktív mesejátékot tekinthetik majd meg kicsik és nagyok.
Októberben indul a Csajághy Őszi Pavilon második évada
Bár véget ért a kápolnásnyéki Csajághy Laura Szabadtéri Színpad idei, nyári évada, a színpad életében nincs megállás, ugyanis ősszel és télen is színvonalas előadásokkal várják majd a közönséget.
A Csajághy Őszi Pavilon második évada október 15-én Csányi Sándor: Hogyan értsük félre a nőket? című egyszemélyes vígjátékával indul a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban. Ezt követően, október 29-én a Kiserdei Krimi Kaland című interaktív mesejáték szórakoztatja majd kicsiket és nagyokat, november 19-én pedig a Dallamok varázsában című Operettgála lesz látható az Eseményközpontban.
A Csajághy Őszi Pavilon előadásaira előregisztrálás az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen lehetséges, a darabokról bővebben a csajaghylauraszinpad.hu oldalon tájékozódhatnak.
Teltházas szezonzáró előadás
A kápolnásnyéki Csajághy Laura Szabadtéri Színpad augusztus 29-én este a „Sissi, a magyar királyné” című operettel várta közönségét. A Monarchia Operett előadása igazi, nemzeti érzelmeket erősítő, humorral és szerelemmel átitatott darab volt, mely gróf Andrássy Gyula, az Osztrák-Magyar monarchia későbbi külügyminisztere és Erzsébet királyné beteljesületlen, történelmileg nem igazolt szerelméről szólt. Az operett során felcsendült két gyönyörűen megzenésített Petőfi vers, a „Szeptember végén”, a „Szabadság, szerelem”, és a megrendítő „Szegény magyar nép” című dal is. Az előadás során Denk Viktória, Árvai Dániel, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Peller Károly és Egri László is színpadra léptek. A dallamokról, és a látványos koreográfiáról pedig a Monarchia Operett zenekara és tánckara gondoskodott hétfőn este a kápolnásnyéki színpadon, melynek nyárzáró darabja nagy sikert aratott a közönség köreiben.
Jegyek visszaváltása
IDŐPONTVÁLTOZÁS!
A Veszprémi Petőfi Színház társulata látogatott Kápolnásnyékre
A hőstenor című bohózatot hozta el augusztus 14-én a Veszprémi Petőfi Színház társulata a kápolnásnyéki Csajághy Laura Szabadtéri Színpadra. A darab a clevelandi operaház mindennapjaiba engedett bepillantást, ahol az esti, fényűző bankett előtt beütött a krach. A nagy Tito Merelli helyére kellett ugyanis beugrani, azonban az utolsó pillanatban már csak az operaház titkárára lehetett számítani. Vasárnap este 20.30-tól a Veszprémi Petőfi Színház társulatának vendégjátéka során színpadra lépett többek között Gaál Attila Csaba, Horváth Csenge, Kőrösi Csaba, Szeles József és Varga Szilvia is. A kétrészes vígjátékot Tasnádi Csaba rendezésében láthatták az érdeklődők.
A kápolnásnyéki színpad augusztus 21-én este a „Sisi, a magyar királyné” című operettel várja közönségét. A Monarchia Operett előadása igazi, nemzeti érzelmeket erősítő, humorral és szerelemmel átitatott darab, mely gróf Andrássy Gyula, az Osztrák-Magyar monarchia későbbi külügyminisztere és Erzsébet királyné beteljesületlen, történelmileg nem igazolt szerelméről szól.
Ismét teltházas előadás a színpadon
Augusztus 7-én, vasárnap este a legsikeresebb magyar musical, „A padlás” teltházas előadása volt látható színpadunkon. A közönség a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház előadásában tekinthette meg a négy bolyongó szellem, Kölyök, Meglökő, Herceg és a Lámpás történetét, akik Révésszel szeretnének találkozni, hogy eljussanak egy távoli csillagra, ahol végre otthonra lelnek. „A padlás” a legsikeresebb magyar musical, mely 2019. decemberében köszönthette az egymilliomodik nézőjét. A bemutató óta eltelt több mint három évtizedben pedig számos generáció nőtt fel az alkotók zenéjén.
Csehov egyfelvonásos komédiái érkeztek a Csajághy színpadára
A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház – azaz hivatalosan a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadását láthatta a közönség szombaton este a kápolnásnyéki Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon – írja a feol.hu. A beregszászi magyar színház társulata Csehov három egyfelvonásos komédiáját: A medve, A dohányzás ártalmairól és a Leánykérés című színműveket hozta el a kápolnásnyéki színpadra. Az egyfelvonásos Csehov komédiák Vidnyászky Attila rendezésében kerültek a hétvégén színre.
Forrás: feol.hu
Az LGT sztárjai léptek színpadra Kápolnásnyéken
Szuperkoncerttel várta közönségét szombaton este a kápolnásnyéki Csajághy Laura Szabadtéri Színpad. A Zenevonat című műsor során színpadra léptek az LGT sztárjai is, a koncert ugyanis a 2021-ben 50 éves zenekar életművét mutatta be az érdeklődőknek. A jól ismert slágereken túl, a hangulatos kápolnásnyéki színpadon felcsendültek az LGT munkásságához köthető olyan jellegű szerzemények is, melyeket a zenekar a korszak nagy előadóinak írt. Este 20:30-tól a dalok élőzenekaros megszólaltatásáról a produkciót létrehozó Abrakazabra zenekar gondoskodott, a formáció gerincét pedig Karácsony János James és Solti János, az LGT zenekar egykori tagjai, illetve Szirota Jennifer és Heincz Gábor "Biga" alkották. A szuperkoncert szombaton telt ház előtt zajlott a kápolnásnyéki színpadon.
A Baba: vígjáték a Csajághy színpadán
Július 9-én, szombaton este a BAKtors Produkció előadásában láthatták az érdeklődők A Baba című zenés vígjátékot a hangulatos kápolnásnyéki Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon. A színészeket ezúttal is telt ház várta, Miro Gavran izgalmas és darabjában ugyanis a férfi-női kapcsolatok és korunk más társadalmi kérdéseinek komikus helyzeteken keresztül történő bemutatását követhette végig a nagyérdemű. A vígjátékot Földes Eszter és Szabó P. Szilveszter főszereplésével tekinthették meg este 20:30-tól a kápolnásnyéki színpadon. A Csajághy Laura Színpad július 16-án egy szuperkoncerttel készül közönségének az LGT sztárjaival. A Zenevonat című koncertműsor a 2021-ben 50 éves LGT zenekar életművét mutatja be az érdeklődőknek. A jól ismert slágereken túl, felcsendülnek továbbá az LGT munkásságához köthető olyan jellegű szerzemények is, melyeket a zenekar a korszak nagy előadóinak írt.
3. oldal / 4