A Csajághy Laura Színpad Nonprofit kft. 2019 decemberében alakult, a színpad avatására 2020 július 3-án került sor. A nagyközönség először a Csongor és Tündét láthatta – épp úgy, ahogy egykor, a nemesi családok nyaralásai idején. Az üzemeltető és a színpad névadója is Vörösmarty Mihály felesége és múzsája Csajahy Laura. A szabadtéri színpad, Vörösmarty Mihály egykori otthonának épülete mögött, Kápolnásnyéken található. Az Nonprofit kft. ügyvezetője Kelemen István Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett színművész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja. A szabadtéri színpadon színházi előadásokat, koncerteket, táncelőadásokat láthat és hallhat a nagyközönség a nyári időszakban, ezen kívül több partnerségi együttműködés, fesztiválok, a térség kulturális életét színesítő kezdeményezések kötődnek tevékenységéhez.

2026.
január 17.

/szombat/ 

19.00 óra

Hedry Mária: Borbála


Gróf Nádasdy Borbála 17 évesen, teljesen egyedül, életét kockáztatva menekült Ausztriába 1957 ben. A regény történelmi keresztmetszet, a békeidőktől szülei meghurcoltatásáig, a kényszerű emigráció hontalanságáig. A darab hűen követi a leírtakat, egy kalandos élet nehézségeit, fordulatait, magánéletének, küzdelmeinek drámáit, a megtalált hivatás örömét idegenben, végül a hazatérés megnyugvását.

Szereplők
Borcsi....................... Gajdó Delinke
Borbála..................... Nádasdy Borbála

Rendező: Petneházy Attila

A produkció különleges vállalkozás: egyszerre történelmi korrajz és személyes vallomás, amely a 20. század második felének drámai magyar sorsát idézi meg.
Az előadás a grófnő példamutató életét, hitét, bátorságát és emberségét hozta közelebb a nézőkhöz. A darab középpontjában Nádasdy Borbála áll, aki 17 évesen, az 1956-os forradalom leverését követő megtorlások idején, életét kockáztatva menekült Ausztriába. A színdarab bemutatja gyermekkora békeéveit, családja meghurcoltatását, az emigráció hontalanságát és mindennapi küzdelmeit.
A fiatal Nádasdy Borbálát Gajdó Delinke alakította, és a színpadon maga a grófnő is szerepelt.
A színdarabot Hedry Mária írta Nádasdy Borbála naplóregény-trilógiája alapján, a darabot Petneházy Attila rendezte.

 

Jegyár: 4500 Ft.
Jegyek elérhetők a jegy.hu oldalon.

FONTOS JEGYVÁSÁRLÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK:

A színházi előadásainkra a helyszíni jegyvásárlás (pl. a Halász Gedeon Eseményközpontban, Vörösmarty Emlékházban, Halász-kastélyban) az előadás előtti időszakban NEM lehetséges.
A jegyekre (NEM hely jegyek) előregisztrálni név és létszám megjelölésével lehet ezen linken elérhető regisztrációs ív kitöltésével. A regisztráció biztosítja a belépő meglétét, melyek megváltására az előadás napján, a rendezvényre érkezéskor van lehetőség.

A regisztráció lemondására vagy módosítására itt van lehetőségük.

Helyszín: Halász Gedeon Eseményközpont

A helyszín akadálymentes.

A rendezvény a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány és a Csajághy Laura Színpad Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében valósul meg.

2026.
február 6.

/péntek/ 

19.00 óra

 
Stand up est Csenki Attilával és Tóth Eduval

Stand-up est két fellépővel
Szeretettel várjuk egy estére, ahol a humor kerül a középpontba, és garantált a felhőtlen kikapcsolódás. Február 6-án két elismert stand-up humorista lép színpadra a Halász Gedeon Eseményközpontban.

Fellépők:

Csenki Attila
A kortárs magyar stand-up comedy egyik legkarakteresebb képviselője, a Dumaszínház meghatározó tagja. Előadói stílusát az őszinte, önironikus, olykor provokatív hangvétel jellemzi. Produkcióiban a mindennapi élet abszurditásait, a párkapcsolatok dinamikáját és a társadalmi tabukat dolgozza fel éles megfigyelésekkel és váratlan fordulatokkal. Több önálló esttel a háta mögött, valamint rádiós és televíziós szerepléseivel a hazai humorélet stabil és elismert alakja.

Tóth Edu
A Dumaszínház társulatának tagja, aki sajátos, energikus stílusával és sodró előadásmódjával vált ismertté. Fellépéseit állandó nyughatatlanság, gyors gondolkodás és lelkes előadás jellemzi. Írói vénával rendelkező humorista, aki különleges nézőpontból közelíti meg a hétköznapi helyzeteket, miközben irodalmi és filmes utalásokkal gazdagítja műsorát. Előadásai kiszámíthatatlanok, mégis pontosan felépítettek, és végig aktív kapcsolatot tart fenn a közönséggel.
Az est során két eltérő humorvilág találkozik, közös céllal: minőségi szórakozást nyújtani a közönség számára.

Jegyár: 6000 Ft.
Jegyek hamarosan elérhetők a jegy.hu oldalon.

FONTOS JEGYVÁSÁRLÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK:

A színházi előadásainkra a helyszíni jegyvásárlás (pl. a Halász Gedeon Eseményközpontban, Vörösmarty Emlékházban, Halász-kastélyban) az előadás előtti időszakban NEM lehetséges.
A jegyekre (NEM hely jegyek) előregisztrálni név és létszám megjelölésével lehet ezen linken elérhető regisztrációs ív kitöltésével. A regisztráció biztosítja a belépő meglétét, melyek megváltására az előadás napján, a rendezvényre érkezéskor van lehetőség.

A regisztráció lemondására vagy módosítására itt van lehetőségük.

Helyszín: Halász Gedeon Eseményközpont

A helyszín akadálymentes.

A rendezvény a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány és a Csajághy Laura Színpad Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében valósul meg.

2026.
február 20.

/péntek/ 

19.00 óra

 
Eberhard Streul: A kellékes

Eberhard Streul darabja nyomán, a Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása.
Magyar szöveg: Parti Nagy Lajos

Szereplő:
A KELLÉKES: Kern András

Látvány: Iványi Árpád
Dramaturg: Radnóti Zsuzsa
Nyersfordítás: Deres Péter
Mozgás: Király Attila
A rendező munkatársa: Putnoki Ilona
Produkciós asszisztens: Fenyvesi Katalin
Rendező: Ilan Eldad
Producer: Orlai Tibor

Eberhard Streul kellékes-revüje nyomán Parti Nagy Lajos írt magyar darabot egy színházi kellékes nagy pillanatából, színházi estéjéből.
Bieder József előadás után teszi a dolgát, pakol az üres színpadon, s fölnézve közönséggel, méghozzá telt házzal találja magát szembe.
Először megriad, nem tudja, hogy oldja meg ezt a szokatlan, már-már szürreális helyzetet, végül megdicsőül.
E hajdani segédszínész, ez az örök háttérember mesélni kezd az életéről, ami a színház, s a színházról, ami az élete. Tán nem az első, de alighanem utolsó „fellépésén" minden képességét, tapasztalatát és képzeletét mozgósítva elvarázsolja, elszórakoztatja mindazokat, akiket a nézőtéren lát.
Az összes magánszám, az összes produkció természetesen róla szól, róla a sírás, a nevetés, róla szól az egész este, Kern András előadásában, Ilan Eldad -- a Hat hét hat tánc és Az élet, mint olyan színpadra állítója -- rendezésében.

Jegyár: 6000 Ft.
Jegyek elérhetők a jegy.hu oldalon.

FONTOS JEGYVÁSÁRLÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK:

A színházi előadásainkra a helyszíni jegyvásárlás (pl. a Halász Gedeon Eseményközpontban, Vörösmarty Emlékházban, Halász-kastélyban) az előadás előtti időszakban NEM lehetséges.
A jegyekre (NEM hely jegyek) előregisztrálni név és létszám megjelölésével lehet ezen linken elérhető regisztrációs ív kitöltésével. A regisztráció biztosítja a belépő meglétét, melyek megváltására az előadás napján, a rendezvényre érkezéskor van lehetőség.

A regisztráció lemondására vagy módosítására itt van lehetőségük.

Helyszín: Halász Gedeon Eseményközpont

A helyszín akadálymentes.

A rendezvény a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány és a Csajághy Laura Színpad Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében valósul meg.


Csajághy Téli Pavilon korábbi előadások